Nem bírom, egyszerűen nem megy. Változtatnom kell, nem mehet így tovább, ki fogok készülni tőle. Attól, amit magammal teszek.
Nem tudom mikor kezdődött el - de az biztos, hogy már jó ideje megszállottan foglalkozok a súlyommal. Mindig azt mondogatom magamnak: majd amikor vékony leszek, akkor jobb lesz minden. De vajon leszek-e vékony valaha? Leszek-e elégedett... boldog? Ha így folytatom, biztosan nem.
Egész héten sikeres voltam, kontrolláltam magam. Reggelire éppen hogy csak bekaptam valamit, a suliban megettem egy joghurtot, itthon pedig ebédre minimális mennyiségeket fogyasztottam. Egyik nap sem mentem 500 kcal fölé. Minden nap táncom is volt, így a mozgás sem maradt el - bár messze nem sportoltam annyit, mint kellett volna.
A gyomrom majd kilyukadt az éhségtől, de nem érdekelt, csak a cél lebegett a szemem előtt. Hogy a tükörbe tudjak nézni undorodás nélkül.
Aztán eljött a tegnap, eljött a ma. A hétvégéket meg kellene tanulnom átvészelni, de nem megy, nem vagyok elég erős hozzá. Anya ilyenkor finomabbnál finomabbakat főz, s annyira nehezen tudok ellenállni. Mintha direkt arra menne ki a játék, hogy én ne tarthassam be a játékszabályaimat, s hogy engem kísértésbe vigyenek. Mennyei zöldséglevesek, gőzölgő almás rétes, frissen sült lángos, különlegesebbnél különlegesebb csokoládék, édességek. Én pedig nem bírom, képtelen vagyok nemet mondani; csak eszek és eszek. Gyűlölöm magam, gyűlölöm a testem, gyűlölöm az ennivalót, főleg a finomat, ami eteti magát. A gyomrom tiltakozna, de nem figyelek rá.
Újra megtettem, már lassan egy éve először. Újból megszabadultam az általam bevitt végtelen kajamennyiségtől. Újból a wcben landolt, s ettől én újra megkönnyebbültem.
Holnaptól összeszedem magam végre. Nem fogok kísértésbe esni, tartom magam az eredeti tervhez, a fogyáshoz.
Addig is marad a bűntudat, az önutálat. A tükörbe nézve egy disznó mered rám, én pedig undorodva fordulok el. Változtatni fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése