Üres vagyok, erőtlen, kiábrándult. Megint nem kellek, nem vagyok elég jó, már megint. Újra és újra magukhoz húznak az emberek, hogy én még jobban kötődjek, még többet reménykedjek, hogy aztán újra és újra ellökhessenek maguktól.
Azt akarom érezni a testemmel kapcsolatban, ami a szívemben van. Üres akarok lenni, törékeny; aki csupán vágyakozik, de soha nem kapja meg, amit akar, soha nem éri el...
Minden annyira nehéz, annyira kimerítő most, ezért inkább a nem-evést választom, ami a legkönnyebb.
Azt akarom, hogy észrevegyék. Hogy valakinek feltűnjön a változás, hogy valaki aggódni kezdjen értem, törődjön velem - közben pedig tudom, hogy úgyis csak ellökném magamtól, hazudnék neki is, ahogy mindenki másnak. Nem mondhatom az igazat senkinek, hogy az összes kajám a kukában landol, hogy egy egész héten eszek annyit, mint a normális emberek egy nap. Mindenki csak azt hinné, hogy a figyelmüket akarom felkelteni, hogy csak kitalálom. Senki nem hinné el az igazat, senki nem próbálna segíteni.
Egyszer úgyis fel fog tűnni nekik, akkor pedig büszkén fogok mosolyogni, hogy igen, nekem sikerült, én véghez vittem amit elterveztem. Minden jobb lesz, sokkal, sokkal jobb - amikor végre tényleg vékony leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése